Változó szerepek, változó városképek - kassa és miskolc a 20. században

Cikkszám: 9789639987401

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 48

2 380 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Kassa és Miskolc modern városképei egymás mellett, részben egymás szerepeit megörökölve formálódtak. A dóm körül felépült történeti Kassát a húszas évektől a cseh hivatalnokoknak szánt lakótömbök kezdték el átrajzolni. Az igazi változást azonban az ötvenes évek hozták meg. A magyarországi, borsodi iparvidék tükörképeként intenzív fejlesztéspolitika indult útjára. Felépült a hatalmas vasmű, Kassát pedig Szlovákia második fővárosaként kezdték emlegetni.Miskolc a század elején inkább iparáról, semmint épített környezetének művészeti értékeiről volt nevezetes. Ám Kassa Csehszlovákiához kerülése után sokan benne látták viszont az elveszett felvidéki hangulatokat, a dombok közé szorult városok jellegzetes sziluettjét, a szűk, meredeken emelkedő kis utcákat. Műemléki várossá azonban sem ekkor, sem a második világháború után nem válhatott. Már csak azért sem, mert a szocialista településpolitika tiszteletbeli új városként kezelte, ami intenzív beruházáskat, illetve bontásokat hozott.Kötetünkben kassai és miskolci szerzők aktuális kutatási eredményeit adjuk közre. Olvashatunk írásokat többek között Kassa településrendezésének történetéről, a modern építészetet propagáló 1938-as nagy kiállításról, a vasműberuházás városképi hatásairól vagy a műemléki zóna kijelölésének körülményeiről. A magyar nyelvű szakirodalomban jobban feldolgozott Miskolcról egy-egy kevésbé ismert részletet feltáró tanulmány került beválogatásra, így például a húszas évek városrendezési vitája, a miskolci városképeket megteremtő festőiskola, egy méltatlanul elfeledett építészpáros portréja vagy a háború után született új Miskolc tervezéstörténete.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!